Mulaszt a székelyföldi cégek többsége
2004. augusztus 06. 16:24, utolsó frissítés: 16:24A háromszéki cégvezetők csupán 33%-a nyújtotta be tegnapig a kötelező félévi mérleget – ez áll a megyei adóhivatal statisztikájában. Kovászna megyében 5670 vállalkozás szerepel a nyilvántartásban, ezek közül 1906 vezetője tett eleget kötelezettségének. A hivatal közleménye szerint az augusztus 10-i határidő közelsége miatt, illetve a tolongás elkerülése végett szombaton is nyitva tartanak. (marosvásárhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak