Nastase: Orbán választási célokra használja a romániai magyarságot
2004. augusztus 16. 10:21, utolsó frissítés: 10:21
Orbán Viktor saját magyarországi választási győzelme érdekében kívánja felhasználni a romániai magyarságot - jelentette ki Adrian Nastase. A román kormányfő a bukaresti közszolgálati rádiónak nyilatkozva ismételte meg azokat a vádakat, amelyeket már korábban szóban és az Orbán Viktorhoz intézett nyílt levelében részletesen kifejtett.
A rádióriporter vonatkozó kérdésére a kormányfő kifejtette, a két ország közötti határ már oly mértékben légiesített, hogy Orbán Viktor észre sem vette: kilépett Magyarországról, s már Románia területére lépett. Emiatt folytathatta zavartalanul kampányát Romániában is - jegyezte meg ironikusan Nastase.
Hangsúlyozta: mindenekelőtt az zavarja, hogy a romániai magyarságot magyarországi belpolitikai harcokban akarják kihasználni. Ezért is utasítja határozottan vissza - a romániai magyarokkal és az RMDSZ képviselőivel együtt - azokat a próbálkozásokat, amelyekkel egyesek a romániai magyarokat és románokat kicsinyes politikai játszmák eszközeivé tennék.
A román miniszterelnök szerint pártja, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ kiváló együttműködésének köszönhető, hogy az országot felvették a NATO-ba, hogy a román állampolgárokat mentesítették az európai országok a vízumkötelezettség alól, s hogy az európai uniós integráció jól halad.
A hét végén Rovana Plumb, az SZDP egyik vezető politikusa kijelentette: elképzelhető, hogy az őszi választások után pártja a Nagy-Románia Párttal (NRP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) köt majd szövetséget. Az RMDSZ vezetői azonban a szélsőséges, magyarellenes NRP-vel bármilyen együttműködést eleve és többször is nyilvánosan kizártak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak