RMDSZ: területfejlesztési koncepcióra van szükség
2004. augusztus 17. 11:25, utolsó frissítés: 11:25
Az RMDSZ legkésőbb október közepéig olyan tervezetet készül kidolgozni, amely törvényes háttérrel látná el a romániai terület- és településfejlesztési politikát – mondta Borbély László RMDSZ-es képviselő, a szövetség ügyvezető alelnöke.
A politikus elmondta: az elmúlt tizenöt évben Romániában nem teremtődött meg a település- és területfejlesztés törvényes háttere. Csak részmegoldásokra volt példa, de nyoma sincs semmiféle következetes, átfogó elképzelésnek – fejtette ki Borbély. Szerinte nagyon is szükség lenne egy ilyen koncepcióra, hiszen az jelezné, hogy Románia valóban közeledik az Európai Unióhoz, és ezáltal európai uniós pályázatok elnyerésére is nagyobb esélye lenne.
Az RMDSZ már 1996-2000 között, az akkori kormánykoalíció tagjaként próbálta érvényesíteni ezzel kapcsolatos elképzeléseit, de nem járt sok sikerrel – emlékeztetett Borbély László. Az említett stratégiának fontos része a vidékfejlesztés – folytatta, hiszen a mezőgazdaságban vannak a legfőbb kihívások a 2007-es csatlakozásra való tekintettel. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak