Kaphatók a 90%-ban ártámogatott gyógyszerek
2004. augusztus 17. 13:32, utolsó frissítés: 13:41
A hatmillió lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok augusztus 15-től vásárolhatják meg a 90%-ban ártámogatott gyógyszerekhez. A határozatot figyelmen kívül hagyó orvosok és gyógyszerészek elveszítik szerződéseiket az Országos Egészségbiztosító Pénztárral – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Ovidiu Branzan egészségügyi miniszter. A 90%-ban kompenzált gyógyszerek listáján 1.580 készítmény szerepel, a támogatás tulajdonképpen a legolcsóbb román gyógyszer referenciaárára vonatkozik.
Branzan közölte, hogy a megvalósítása érdekében 1.100 milliárd lejt különítettek el. A szaktárca vezetője azt is elmondta, hosszú távú stratégiáról van szó, melynek eredményeként az elkövetkező években fokozatosan minden biztosítással rendelkező személy részesülhetne a 90%-os ártámogatási programban.
A határozat értelmében a gyógyszertáraknak még ez év végéig kellene visszakapniuk a már eddig kibocsátott kompenzált árú, illetve a 90%-os támogatás bevezetését követően eladott gyógyszerekért járó különbözetet. Az egészségügyi miniszter azonban már most bejelentette, hogy idén a nyugdíjasoknak szánt kedvezményes gyógyszerek árának csak valamivel több mint felét tudják törleszteni a gyógyszertárak felé, a másik fele 2005-re marad.
Szakértők szerint az intézkedés sorozatos körbetartozást vált majd ki a patikák, a forgalmazók, illetve a gyártók között, és ezáltal a kisebb gyógyszertárak megszűnését okozhatja, de nagyobb üzletláncoknak is anyagi nehézségeket jelent majd. (mediafax, bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak