"Populista intézkedéskre megy el az egészségbiztosító pénze"
2004. augusztus 18. 12:00, utolsó frissítés: 2004. augusztus 19. 10:22
Benyújtotta lemondását Adrian Cojocaru, az Országos Egészségbiztosító Pénztár alelnöke. Véleménye szerint a román egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll, és a biztosításokból származó pénzösszegek jelentős részét használják fel populista intézkedésekre.
Cojocaru döntését azzal indokolta, hogy a pénztár gyakorlatilag az egészségügyi minisztérium vezetőségének kizárólagos fennhatósága alatt működik. A döntéseket is ott hozzák meg, gyakran a pénztár adminisztratív tanácsának tudta nélkül, az alapokat pedig nem a megfelelő célokra, sőt, nem létező szolgáltatások finanszírozására használják fel. Hozzátette: a pénztár vezetőségében a vizsgán ugyan elbukott, de lojális embereket tartanak meg pozícióikban. Cojocaru "óriási baklövésekről" beszél, és azt állítja, a hibás menedzsment gyakorlatilag elhetetleníti a pénztár működését.
A 90%-os gyógyszertámogatás kapcsán a volt alelnök elmondta, ennek bevezetése a jövő esztendőben fogja leterhelni az Országos Egészségügyi Pénztár költségvetését, ellentmondva ezzel Ovidiu Branzan miniszternek, aki azt állította, a programot teljes egészében az állami költségvetésből fedezik. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak