Bisztroje-csatorna: tüntetés és ellencsatorna
2004. augusztus 19. 10:24, utolsó frissítés: 10:24
Kijevi bejelentés szerint elkészült a Duna-deltában a vitatott Bisztroje-csatorna első szakasza, amelyet augusztus 24-én, Ukrajna nemzeti ünnepén adnának át. Bukarestben ugyanaznap civil szervezetek utcai tüntetést rendeznek a projekt ellen.
Grigore Baboianu, a Duna-deltai román bioszféra rezervátum ügyvezető igazgatója szerint a Bisztroje megépítése környezeti katasztrófával fenyeget. A Népszabadság úgy tudja, az egyik román szakember, Robert Raduta azt javasolta: Románia építsen a Kilijai Duna-ág jobb oldalán egy másik csatornát. A román "ellencsatorna" elkerülné a vízi madarak fészkelő térségét, s akkora vízmennyiséget szívna el a Dunából, hogy a Bisztroje-csatorna használhatatlanná válna.
Bukarest szerint azért építették meg a Bisztrojet, mert így a Duna és a Fekete-tenger között az ukrán hajóknak nem kell használati díjat fizetniük. Másrészt Kijev attól tart, hogy az EU- és a NATO-határ teljes kiépítését követően, a Románia által ellenőrzött Duna-ágon nem folytathatja az eddigi méretekben a tiltott fegyverkereskedelmet. Az EU több fóruma is felszólította Ukrajnát, hogy hagyja abba a munkálatokat. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak