Tőkés a MÁÉRT-ért aggódik
2004. augusztus 23. 16:38, utolsó frissítés: 16:47
A Magyar Állandó Értekezlettel kapcsolatos aggályait fejezi ki Tőkés László szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában. A püspök-politikus attól tart, hogy "a határon túli magyar egyházi méltóságok számára" Medgyessy Péter által összehívott nemzetpolitikai konferencia és találkozó nem a kitűzött célt szolgálja.
Tőkés ugyan elvben pártolja a kezdeményezést, de szerinte ennek értékéből "sokat levon az a körülmény, hogy Medgyessy Péter július eleji bejelentéseivel ellentétben, a – remélt – találkozóra nem a MÁÉRT szeptember 11-re kitűzött ülését megelőzően, hanem csak azt követően kerülhet sor. Ilyenképpen nem válik lehetővé, hogy a határon túli püspökök érdemben járuljanak hozzá a MÁÉRT-ülés napirendjén szereplő nemzetpolitikai kérdések megtárgyalásához" – véli a királyhágómelléki református püspök.
Ugyanakkor arra is elhívja a figyelmet, hogy az EMNT, az SZNT és az MPSZ részvétele továbbra is kérdéses a MÁÉRT-ülésen, noha meghívásukat Tőkés a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács soros elnökeként is szorgalmazta az RMDSZ-en kívüli szervezetek meghívását. Úgy értékeli, kizárásukkal a MÁÉRT "erdélyi magyarságunkat akadályozná teljes körű képviseleti jogainak a gyakorlásában, illetve a demokratikus közakarat érvényesítésében."
Az EMNT elnöke azt is megjegyzi, hogy a magyarországi kormányválság miatt mind a MÁÉRT előirányzott ülése, mind a határon túli egyházi méltóságok szeptember 17-i konferenciája meglehetősen bizonytalanná vált. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak