Csökkenőben az államháztartási hiány
2004. augusztus 30. 09:54, utolsó frissítés: 09:54
Románia a hazai össztermék 1,64%-ára fogta vissza idei államháztartási hiányvárakozását a korábbi 2,1%-ról a gazdaság erőteljes bővülésének köszönhetően - jelentette be pénteken a pénzügyminisztérium egyik illetékese. Az idei első hat hónapban a hazai össztermék 6,5-6,6%-kal nőtt, aminek a hatására a kormány idén már második alkalommal foghatta vissza államháztartási hiány előrejelzését. A tavalyi január-június közötti időszakban a gazdaság élénkülése 4,9% volt.
Egy kormányzati illetékes azt mondta, hogy a gazdaság idén várhatóan 6,5%-kal nő a korábban várt 5,5% helyett, és az idei első hét hónapban a költségvetés bevétele 21 ezer milliárd lejjel (618,2 millió dollár) haladta meg az előre jelzettet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak