Az Autonómiatanács is támogatja az MVSZ népszavazás-kezdeményezését
2004. szeptember 08. 13:09, utolsó frissítés: 13:09
A Kárpát-medencei Magyar Autonóm Tanács támogatja a Magyarok Világszövetsége népszavazási kezdeményezését a kettős állampolgárságról, miután a KMAT társult tagjának számító Székely Nemzeti Tanács állandó bizottsága már szeptember 3-i ülésén megtette ezt – derül ki a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társulata szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (elnök: Ágoston András), a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Szövetség (elnök: Tomka György), a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (ügyvezető elnök: Jakab Sándor), és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (elnök: Kovács Miklós), mint a KMAT társult tagjai, kötelezettséget vállaltak egymás határozatainak képviseletére.
Mostantól kezdve tehát az említett szervezetek vezetői, tisztségviselői és képviselői az SZNT igényét is kifejezik, amikor megszólítják a magyarországi testvértelepülések önkormányzatait, vagy személy szerint magyarországi rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, és őket a kettős állampolgársági népszavazáson való részvételre és az igen szavazatra kérik.
"Meggyőződésem, hogy ennek a kötelezettségüknek már ezen a héten megfelelnek az EMNT, valamint az MPSZ, a VMDP, a HMDK és a KMKSZ vezetői, amikor Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt alelnökök szeptember 9-én Budapesten a Magyar Ház Klubban, illetve Szász Jenő elnök, Ágoston András elnök, Jakab Sándor ügyvezető elnök és Kovács Miklós elnök szeptember 11-én Váralján a Polgári Körök III. Országos Találkozóján a magyar állampolgárságról és a "magyarnak lenni ma itthon s otthon" kérdéskörről beszélnek." – mondta András Imre, a Székely Nemzeti Tanács jegyzője, a Magyarok Világszövetsége erdélyi elnökségi tagja. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak