Elutasította a jogi bizottság az EMNT autonómia-tervezetét
2004. szeptember 09. 10:50, utolsó frissítés: 10:50
A kulturális, vagyis a személyi elvű autonómiát sem tartja elfogadhatónak a román parlament jogi szakbizottsága. Fél éve az SZNT területi autonómia statútum-tervezetét, most az EMNT által kidolgozott, és az összes romániai kisebbségre vonatkozó kerettörvény-tervezetet utasította el az illetékes képviselőházi bizottság. Várható tehát, hogy egy-két héten belül a parlament részletes vita nélkül fog nemet mondani az autonómiára. A jogszabálytervezet a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszerhez hasonló struktúrát javasol a romániai kisebbségek számára, ez lenne a kerettörvény, amelynek kidolgozták a magyar nemzeti közösségre vonatkozó konkrét változatát is.
A jogszabálytervezeteket az EMNT megbízásából nyújtotta be a nyár elején öt magyar képviselő, köztük a független Szilágyi Zsolt és az RMDSZ-es Toró T. Tibor, akiknek kedden egyetlen érdemi kérdést tettek fel román kollégáik. Mi a személyi elvű autonómia? A két erdélyi politikus a konkrét példák között a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszert is említette, mint mondták, az ilyen típusú autonómiának fél évszázados múltja van Európában.
Toró T. Tibor arról tájékoztatta Magyar Rádiót, hogy az ingerült légkörben ülésező bizottság a vitát egy nagy-romániás képviselő javaslatára hamar lezárta, és elutasította mindkét törvénytervezetet. A magyar képviselő zárszavában elmondta román kollégáinak: a következő parlamenti ciklusban újra és újra be fogják nyújtani az autonómia-tervezeteteket. (mr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak