Negyedével drágul a sertéshús
2004. szeptember 10. 11:15, utolsó frissítés: 11:18Akár 25%-kal is emelkedhet a következő időszakban a sertéshús, 10-15 százalékkal pedig a belőle készült termékek ára. A Romániai Húsipari Egyesület elnöke azt jelentette be, hogy ha nem szűnnek meg, vagy nem csökkennek a behozatali vámilletékek, szinte biztos az áremelkedés. Sorin Minea szerint a vágott sertés jelenlegi ára közel kétszerese az év eleji 45-55 ezer lejes árnak. Hozzátette: minden termelő maga dönti el az áremelés időpontját, költségeinek függvényében. A Dimineata napilap szerint a kormány ma a kenyér árának csökkentéséről tárgyal. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak