2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

90 napon belül népszavaz Magyarország a kettős állampolgárságról

2004. szeptember 14. 11:02, utolsó frissítés: 11:07

Egyhangú szavazással (vagyis 340 igennel) ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében hétfőn a magyar országgyűlés. A Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett referendumon arra a kérdésre kell válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott más módon igazolják.


A kiírást minden pártfrakció támogatta, és a függetlenek közé átült, korábbi MDF-es képviselők nevében felszólalva Kelemen András is pártolta a kezdeményezést. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője kijelentette: pártja, illetve az MDF szerint igennel kell szavazni – mondta a Krónika napilapnak.

Az SZDSZ szerint a nem válasz a kívánatos, ugyanis a térség országai nagyjából egyidőben az EU tagállamaivá válnak. Míg az MSZP nem foglalt állást a kérdésben, Pokorni Zoltán máris négypárti egyeztetést javasol, mert a referendum sikere esetén több jogszabályt módosítani kell. A népszavazás dátumáról Mádl Ferenc köztársasági elnök dönt. A referendum – amelyet 90 napon belül ki kell írni – költsége feltehetően 3 milliárd forint körül lesz. (index/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS