A BBTE Szentgyörgyön épít campust
2004. szeptember 14. 17:06, utolsó frissítés: 17:06Jóváhagyta a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a sepsiszentgyörgyi campus létrehozását. Erdély-szerte a kolozsvári egyetem több, mint 30 főiskolát működtet – a szentgyörgyi önálló épületeinek építése jövő tavasszal kezdődik el. Az építkezés költségeit már megszavazta az az egyetem szenátusa. 2005-től különben – a bolognai egyezménynek megfelelően – a szentgyörgyi főiskolán is a 3+2+4-es rendszerben folyik majd a képzés, vagyis alap, mesteri és doktori fokozatokat lehet majd szerezni. (mix fm rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak