Az IFJ aggódik a román lapokért
2004. szeptember 22. 09:46, utolsó frissítés: 09:46
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy multinacionális médiakonszernek beavatkoznak romániai lapjaik szerkesztőségi munkájába – írja a Népszabadság.
Ha külső érdekek próbálják irányítani a szerkesztőket, annak beláthatatlan következményei lehetnek a pluralizmusra - figyelmeztetett Aidan White. Az IFJ főtitkára a Romania Libera napilap és tulajdonosa, a németországi WAZ-csoport, illetve az Evenimentul Zilei és a svájci Ringier közötti vitát hozza fel példának. Az ügy alapjában fenyegeti a szerkesztőségi véleménynyilvánítás intézményét. Tudatosan feláldozzák az újságírás színvonalát a bevétel maximalizálása érdekében - áll az IFJ közleményében.
A WAZ Médiacsoport tegnapi közleménye szerint állásfoglalást kértek Haraszti Miklóstól, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős megbízottjától a Romania Liberával összefüggő vitáról. "Az EBESZ-megbízott a kérdést felülvizsgálva megállapította, hogy semmi esetre sem a sajtószabadság, avagy netán annak veszélyeztetésével kapcsolatos konfliktus esete áll fenn. A WAZ Médiacsoport igazolva látja magatartását, és annak megfelelő lépéseket tesz" - olvasható a WAZ közleményében.
A Népszabadságnak Haraszti Miklós határozottan cáfolta, hogy felülvizsgálta volna a Romania Libera ügyét. - Egyértelműen túllépném hatáskörömet, ha egy médiatulajdonos felkérésére közvetítést vállalnék. Valóban felhívott a WAZ délkelet-európai képviselője Szkopjéból, de én közöltem vele, hogy nem foglalhatok állást az ügyben - mondta.
- Haraszti úr valóban nem döntött a romániai lap ügyében, de valamilyen benyomást azért szerezhettünk a véleményéről - mondta a napilap kérdésére Peter Klossek, a WAZ esseni központjának marketing- és kommunikációfelelőse. (népszabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak