Zoe Petre már számít az MPSZ-re
2004. szeptember 30. 18:13, utolsó frissítés: 2004. október 01. 10:40Kész ismét közös listákon indulni a választásokon a Népi Akció (AP) és a Magyar Polgári Szövetség. Az AP alelnöke, Zoe Petre, volt elnöki tanácsos bejelentette: határozottan arra számít, hogy az MPSZ ugyanazzal a kérelemmel áll elő, mint a helyhatósági választások előtt, vagyishogy jelöltjei kerülhessenek fel az AP listáira – jelenti a Realitatea hírtévé. Az MPSZ több ízben bejelentette, kész együttműködni a demokratikus román pártokkal – bár a szervezet szombati kongresszusán több helyi MPSZ-politikus közölte: ha ezt a megoldást választja az elnökség, őrá ne számítsanak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak