Építkezés helyett a környező falvakba költöznek a tehetősebb kolozsváriak
2004. október 01. 12:27, utolsó frissítés: 15:16
Évente több százan költöznek el Kolozsvárról a környező falvakba, a tehetősebbek szinte menekülnek a zajtól, a városi környezetszennyezéstől. A Kolozsvárral szomszédos Kisbács, Apahida, Szászfenes községek jó ideje ingatlanparadicsomnak számítanak. A tehetősebb kolozsváriak kiköltözése valóságos árrobbanáshoz vezetett a várossal összenőtt településeken. A főút menti ingatlanok ára már az öt évvel ezelőtti értékek háromszorosa. A kiköltözésekből az építkezési cégeken kívül a falvak polgármesteri hivatalai is hasznot húznak.
Elsősorban sokkal több munkát jelent a helyi közigazgatás számára, másodsorban adófizetőkké válnak, s ezáltal kibővítik a helyi költségvetést – nyilatkozta Boros János. Kolozsvár alpolgármestere úgy véli: a lakosság építkezési kedvét szegi a telekhiány, jelentős összegeket kell ugyanis fizetni a területek forgalomból való kivonásáért az építkezni óhajtóknak. Boros szerint feltétlenül módosítani kellene a vonatkozó törvényt, hiszen az gátolja a város fejlődését. ( Duna TV híradó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak