Nastase: a Valutaalap elégedett
2002. február 04. 01:37, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Adrian Năstase New York-ban találkozott Hoerst Kohlerrel, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával. A miniszterelnök elmondta: hosszasan beszélgettek a Romániát érintő nehézségekről, és a kormány folyamatban lévő, vagy közeljövőben tervezett programjairól, elsősorban a jelentős anyagi megterhelést jelentő infrastruktúrára, lakáshelyzetre, nyugdíjrendszerre vonatkozó tervek kapcsán. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy olyan fontos kérdésekre is sikerült kitérnie, mint a gazdaság reformját nehezítő szociális helyzet, vagy az energetikai szektor és a lakások költséges fenntartásának problémája. A kormányfő szerint 10 napon belül a Valutaalap éppen Bukarestben tartózkodó vizsgálóbizottsága befejezi munkáját, és sor kerülhet az országnak megítélt készenléti hitel második részletének folyósítására. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak