Kétharmad őt akarta: újabb hat évre püspök Tőkés László
2004. október 22. 15:55, utolsó frissítés: 15:55
Újból Tőkés László a királyhágómelléki református püspök, miután a mai nap Nagyváradon megrendezett püspök-választáson 62 szavazatot kapott a 94-ből. A választási közgyűlés 32 tagja Csernák Béla bihari lelkészre voksolt. Csernák hat évvel ezelőtt már próbálkozott a püspöki cím elnyerésével. Főgondnoki posztra ismét Kovács Zoltánt választották 74 igennel – az ellenjelölt, Bara Csaba 20 szavazatot gyűjtött.
Sem Tőkés Lászlót, sem pedig Csernák Bélát egyelőre nem tudtuk elérni. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak