Két műszakban épül Bihar megyében az autópálya
2004. október 25. 11:49, utolsó frissítés: 12:18
Nagy erőkkel folyik az építkezés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán. A sztrádaépítéssel megbízott Bechtel amerikai cég kétműszakos munkavégzésre készül, a Bihar megyei pályaszakaszon négy különböző helyen folyik a munka. Bisztraterebes mellett a munkások számára építenek telephelyet, a betonkeverő már elkészült, a közlekedési csomópontot most alapozzák. Újbártfalva mellett a leendő sztrádának készítik elő az alapot. A munkások felkészítése egy hónapot vett igénybe.
Minden munkálat nagyon jól halad, úgy, ahogy terveztük. És még jobban fog haladni annak függvényében, hogy minél több területet sikerül átvennünk az emberektől – nyilatkozta a Bechtel képviselője. A sztráda 415 kilométeres nyomvonalán eddig 1217 ingatlan kisajátításáról született kormányrendelet, a kártalanítási folyamat azonban lassan halad. A késést kétműszakos munkavégzéssel szeretnék pótolni. Az első pályaszakasz befejezését 2008-ra, a teljes Bors-Brassó közötti autópálya átadását 2012-re tervezik. ( duna tv híradó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak