RMDSZ: törvényt sértett az MPSZ
2004. október 26. 16:06, utolsó frissítés: 16:24
Az utóbbi napokban a Magyar Polgári Szövetség több rágalmazó, a romániai és nemzetközi közvéleményt félretájékoztató nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, a parlamenti választásokra összeállított tagsági névjegyzékkel kapcsolatban – állítja ma kibocsátott nyilatkozatában az RMDSZ ügyvezető elnöksége.
A dokumentum szerint az MPSZ által benyújtott támogató listák kapcsán számos visszaélésre derült fény. Az Országos Választási Irodához (BEC) beérkezett jelzések nyomán, és az iroda egyöntetű döntése alapján az illetékes intézmények megállapították, hogy számos esetben az aláírás vagy az adat hamis, vagy érvénytelen (a kiskorúaké, elhalálozott személyekké, illetve voltak, akik többször is aláírtak). Több aláírásgyűjtő nevét is hamisították, Temes, Arad, Szilágy, Brassó megyékben és Bukarestben is törvénysértések történtek.
Arad és Temes megyében a hamis aláírások számának levonása után a törvény által előírt 300 aláírás alá csökkent a lista. Az BEC alelnöke, Vicentiu Victor Pasca nyilatkozata szerint Temes megyéből 315 aláírást gyűjtöttek, de egy személy akinek neve felelősként szerepel az aláírások gyűjtéséért, nyilatkozatban tagadja részvételét a névjegyzékek összeállításában.
Ugyanakkor, a listákon megjelenő 40 személy azt nyilatkozta, hogy nem írta alá ezeket a lapokat. Ezzel az érvényes aláírások száma 275-re csökkent. Hasonló a helyzet Arad megyében, ahol az Ügyészség közleménye szerint 48 ember nyilatkozta azt, hogy nincs tudomása az aláírásgyűjtő lapokról, és nem írták alá ezeket.
Az alelnök nyilatkozata szerint a Maros megyei listák a helyhatósági választásokkor aláírtakról voltak lemásolva. Szilágy megyében pedig 10 személy nyilatkozta azt, hogy aláírtak ugyan, de félretájékoztatták őket, mondván, hogy a kettős állampolgárság megszerzésére gyűjtik az aláírásokat.
Ezek alapján döntött a Választási Iroda egyhangúlag úgy, hogy törvénysértés történt, és az MPSZ nem indulhat a választásokon – szögezi le nyilatkozatában az Ügyvezető Elnökség, és hangsúlyozza, az Európai Unió országaiban, és Romániában is, a választási listákat összeállító személyek – akik vállalják a névjegyzékek hitelességét – nevének hamisítása okirat-hamisításnak minősül, és büntetőjogi eljárást von maga után.
Az RMDSZ szerint az MPSZ-t terheli a felelőség azért, hogy a törvény megkerülésével "ártatlan embereket hoztak olyan helyzetbe, hogy a rendőrség előtt kellett nyilatkozzanak". (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak