Tőkés: legyen erdélyi MÁÉRT!
2004. október 27. 11:34, utolsó frissítés: 13:22
“Azt javasoltam, hogy hozzuk létre az Erdélyi Magyar Állandó Értekezletet a MÁÉRT mintájára, mint amely intézményesített formában rendezné a magyar-magyar viszonyokat egy sokoldalúan strukturált, és egyre bonyolultabbá váló romániai magyar közéletben és politikában” – mondta a Szász és Markó közt közvetítő Tőkés László a Magyar Rádiónak adott interjújában.
„Megítélésem szerint az elmúlt 15 esztendő legválságosabb helyzetét éljük át a romániai magyar közéletben és politikában.” – fogalmazott, majd így nyilatkozott: szerinte nagy veszélyben forog a parlamenti képviselet, így két nappal a választási listák leadásának határideje előtt választani lehet: a választások alatt próbálni enyhíteni az MPSZ-RMDSZ szembenállást, vagy pedig választások után újrarendeződni, az akkori viszonyokhoz képest. A református püspök nem ért egyet azzal, hogy az MPSZ-jelöltek román pártok listáin induljanak. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak