Csökken a hivatalos munkanélküliség
2004. november 01. 09:40, utolsó frissítés: 15:21
6 százalékra csökkent országosan a munkanélküliségi ráta – legalábbis a munkaügyi minisztérium adatai szerint. Idén szeptemberben 547 811-en voltak hivatalosan állás nélkül. A minisztérium közleménye szerint a téli hónapokban várhatóan megáll a csökkenés, az idegenforgalmi, a mezőgazdasági és az építőipari tevékenység leállása miatt. Hivatalos előrejelzések szerint az idén 6,9, jövőre 6,7 százalék körül alakul a munkanélküliségi ráta.
Nem tudni viszont, milyen kategóriába sorolja a tárca azt a több, mint egymillió munkavállalót, akik legálisan vagy illegálisan dolgoznak külföldön. A legtöbb romániai munkavállaló Olaszországba és Spanyolországba megy, de nő az Egyesült Államokban dolgozók aránya is. (marosvásárhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak