Nagyszalonta: szórólapokat tesznek a magyarországi autók szélvédőjére
2004. november 15. 14:38, utolsó frissítés: 14:38
A Bocskai István Alapítvány Nagyszalontáról indította az Üzenet haza nevet viselő mozgalmat, amelynek keretében a külhoni települések önkormányzatai megkeresik a magyarországi testvértelepüléseken élő családokat, és egy-egy képeslappal kérik a december 5-i népszavazáson való részvételre és az "igen" szavazatra.
Török László, Nagyszalonta polgármestere elhatározta, hogy fiatalok segítségével a december 5-i "igen" szavazatra buzdító szórólapokat helyez a településre érkező minden magyarországi rendszámú személygépkocsi szélvédőjére. Főként hétvégeken nagyon sok magyar állampolgár lépi át a határt, mert az alacsonyabb árak miatt itt vásárolnak.
November 21-27. között a Budavári Koronázó Főtemplomhoz tartozó fiatalok közössége gyalogos zarándoklatot szervez Nagyváradról Budapestig, amelynek célja, hogy a december 5-én tartandó népszavazás előtt felhívja a Magyarországon élők figyelmét döntésük erkölcsi súlyára. (vet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak