Nem emelkedik az üzemanyag ára
2004. november 19. 13:20, utolsó frissítés: 13:20Egy ideig nem emelkedik a Romániában forgalmazott üzemanyagok fogyasztói ára, a nemzetközi piacokon ugyanis csökkent a kőolaj ára, jelentette ki Dinu Patriciu, a Rompetrol csoport elnöke. Kifejtette, hogy a tulajdonában levő Petromidia finomító nem emeli az árakat, mivel Ural típusú kőolajat dolgoz fel, ez pedig akár 10 dollárral is olcsóbb, mint amit a New York-i börzén vásárolnak. Patriciu elmondta, a Petrom magánosításával liberalizálják az üzemanyagpiacot, így a társaságok hetente módosíthatják a fogyasztói árakat, a kőolajárak nemzetközi ingadozása függvényében. (marosvásárhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak