Hamisítják a "Tiszta parlamentért" szórólapokat
2004. november 23. 18:50, utolsó frissítés: 18:50
A civil szervezetek összefogásával létrejött Szövetkezés a Tiszta Parlamentért által terjesztett, az összeférhetetlen jelöltekről információkat tartalmazó szórólapok mellett megjelentek a hamisak is. Ezek kinézetre az eredetiek pontos másolatai, csupán a tartalmukban különböznek: a kifogásolt múltú jelöltek nevét kicserélték.
A PSD és PRM jelöltjei helyett a PNL-PD szövetség politikusai jelentek meg, akik ellen különböző, többek között a magánéletükkel kapcsolatos rágalmakat hoznak fel. Iasi-ban a civil csoportosulás még meg sem kezdte a saját szórólapok osztását, de itt máris megjelentek a hamisítványok a civil koalíció képviselőinek aláírásával.
A Szövetkezés a tiszta parlamentért tagjai közleményben határolódnak el a hamis szórólapokon található durva rágalmaktól, melyeknek semmi köze az általuk végzett vizsgálatokhoz. A civilek értesítették az esetről az ügyészséget. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak