Harmincezer lej alatt a dollár
2004. november 26. 16:04, utolsó frissítés: 16:04
Folytatódik az amerikai dollár lejjel szembeni értékvesztése. Csütörtökön az árfolyam a 30 ezres határ alá sülyedt, a Román Nemzeti Bank által bejelentett pénteki 29.813 lej/dollár érték pedig a legalacsonyabb az utóbbi három évben.
A dollár árfolyama az utóbbi hónapban 6,9%-al csökkent, az év elejétől számítva pedig 8,36%-al. Azok, akik dollárban tartják pénzüket 12,27%-ot veszítettek a 2003 novemberi árfolyamhoz képest. A dollár árfolyamának esése kapcsolatban van az amerikai valuta nemzetközi piacon történő gyengülésével, valamint az euro/lej árfolyamának csökkenésével is. A központi bank által meghirdetett árfolyamot az eurónak a belső piacon történő változásai alapján határozzák meg.
(bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak