Alkotmánymódosításra készül a kormánypárt
2002. február 08. 05:32, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55A kormánypárt megkezdte az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatok kidolgozását. A párthoz közelálló-források közölték: a PSD egyik fő célja Románia parlamentáris demokráciává alakítása. A jelenlegi fél-elnöki rendszer helyet, melyben az államelnök közvetlen és általános szavazások útján foglalja el székét, számos Nyugat-európai ország mintájára, csökkenteni kívánják az államelnök hatáskörét, odáig menve, hogy az elkövetkezőkben a parlament válassza meg. A megbeszéléseken szóba került a parlament alsó- és felsőházának ügye is, egyes javaslatok szerint nagyban könnyítené a törvényhozás folyamatát, amennyiben a felsőházat felszámolnák, mivel működése nem megalapozott. Az alkotmány reformjától az állam hatalmi ágainak kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb működését várják a kormány tagjai. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak