2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A PRM is új szavazást követel – RMDSZ: idén volt a legtisztább választás

2004. december 01. 12:36, utolsó frissítés: 12:36

A PNL-PD mellett szintén a választási eredmények megsemmisítését kéri a PRM és a PNTCD. Vadim Tudor pártja a sajtóban megjelent csalási esetekre, másfelől a D.A. szövetség által jelzett hétfői jelenségre, az érvénytelen szavazatok számának hirtelen csökkenésére hivatkozik.


A PRM azt is közölte: ők már két évvel ezelőtt megkongatták a vészharangot azzal, hogy nagyméretű csalás készül, "mely az 1946-ban történteknél is mocskosabb lesz."

Markó Béla viszont az RMDSZ nevében úgy nyilatkozott, a magyar párthoz semmiféle csalásról nem érkezett jelzés, sőt a szövetség kampánystábjának az volt a benyomása, hogy idén a választásokat több nemzetközi és hazai megfigyelő és civil szervezet figyelmesebben követte végig, mint a korábbiakat. (realitatea tv)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS