Válasz Geoană-nak: Bukarestnek tudnia kell a megállapodás felmondásáról
2004. december 02. 13:14, utolsó frissítés: 16:30
Megválaszolta a magyar külügyminiszter Mircea Geoană levelét: Somogyi Ferenc is felhívja a figyelmet, hogy a román diplomácia vezetője egy hatályon kívül helyezett kétoldalú megállapodásra hivatkozva állítja, hogy a romániai magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak a románról.
Somogyi Ferenc elmondta: a megállapodást Magyarország hatályon kívül helyezte, azt törvényben kihirdette és erről 1990-ben hivatalosan is tájékoztatta a román felet. Somogyi megjegyezte: sikeres állampolgársági népszavazás esetén is a kormánynak, illetve a parlamentnek kell majd meghatározni egy születendő törvény konkrétumait.
Somogyi hangsúlyozta azt is, hogy Mircea Geoana neki írt levelében nem tett említést a kettős állampolgárság romániai szabályozásáról. Románia 1991 óta törvényben biztosítja a román állampolgárság megszerzését a határon túli románok számára és a tavaly ősszel elfogadott alkotmánymódosítás azt is lehetővé teszi, hogy kettős állampolgárok is betölthessenek felelős állami posztokat Romániában. (mti/mtv híradó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak