Năstasét támogatja az RMDSZ
2004. december 07. 11:36, utolsó frissítés: 12:09
A magyar választóknak azt javasoljuk, hogy a elnökválasztás második fordulójában a PSD+PUR pártszövetség jelöltjére, Adrian Năstaséra szavazzanak – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ-nek a PSD+PUR pártszövetséggel folytatott hétfői tárgyalása után.
Markó az egyeztetésekről szólva kifejtette, az RMDSZ rendkívül fontosnak tartja, hogy képviselői a legmagasabb állami tisztségekben jelen legyenek, és a magyarság érdekeit szolgálják.
A szövetségi elnök ugyanakkor elmondta, az RMDSZ már kampánya kezdetén világos célt fogalmazott meg: részt kíván venni a döntéshozási folyamatokban, a törvényhozás, valamint a végrehajtó erők szintjén is, vélekedésük szerint ez a romániai magyarság, és az egész ország előnyére válna. Hozzátette: a következő napokban az PSD+PUR pártszövetség szakembereivel együtt nekilátnak a közös kormányprogram kidolgozásának.
Năstase miniszterelnök a találkozót követően elmondta: a következőkben fel kell mérnünk, hogy a szövetség és PSD közötti helyi szintű együttműködés által milyen célokat sikerült elérni, illetve azt, hogy a jövőben hogyan tehetnék hatékonyabbá. Meggyőződése, hogy a két párt által elért eredmények alapján biztosítani tudják a parlamenti többséget, hiszen az együttműködés szükségességéről egyetértés van az RMDSZ és a PSD+PUR között.
A politikai alakulatok vezetői Bukarestben, a Villa Dantéban találkoztak, az RMDSZ részéről Markó Béla szövetségi elnök mellett jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila és Frunda György szenátor, valamint Borbély László, Kelemen Atilla és Kelemen Hunor képviselő. Az SZDP+RHP pártszövetség képviseletében a találkozón részt vett Adrian Năstase, Octav Cozmîncă, Viorel Hrebenciuc, Mircea Geoană, Gabriel Oprea, Codruţ Şereş, Daniela Popa. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak