2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tőkés: nem kell túldramatizálni!

2004. december 09. 12:06, utolsó frissítés: 12:06

"– Éppen a karácsonyi befogadás maradt el advent idején a vasárnapi sikertelen népszavazással" – nyilatkozta a Duna TV Híradójának Tőkés László református püspök, akit a határon kívüli magyar anyanyelvű egyházak vezetőivel együtt Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadott hivatalában.


Tőkés szerint a voksolás óriási hullámokat vert fel a határon túli magyarság körében, amelynek tagjai ezekben a napokban a mostohanemzetként néznek az anyaországra.

"- Én azonban nem dramatizálnám túlságosan ezt a helyzetet, a 84 év óta tartó szétfejlődés, valamint a nemzetietlen propaganda, amely Károlyi Mihálytól Rákosi Mátyáson keresztül Kádár János időszakáig tartott, mind megtette a maga hatását, viszont felhívnám a figyelmet arra, hogy olyan veszély fenyeget minket, hogy ellenségeink még inkább szembe akarnak állítani bennünket egymással."

Tőkés László úgy véli, óvakodni kell attól, hogy az erdélyi magyarság bármely provokáció áldozatává váljon, és még jobban szembe kerüljön az anyaországgal. (duna tv híradó)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS