Holnap már tárgyalna az RMDSZ és a D.A.?
2004. december 13. 17:02, utolsó frissítés: 18:16
Hivatalos megkeresésre ugyan még nem került sor az RMDSZ és a D.A. Szövetség vezetősége között, de a parlament folyosóin már voltak informális szándékegyeztetések a két párt képviselő között – tudtuk meg RMDSZ-közeli forrásokból. A helyzetet az jellemzi a legjobban, hogy a parlamentben mindenki mindenkivel tárgyal, és rengeteg a kósza hír.
A holnap 10 órakor kezdődő informális ülésen, amelyen nagy valószínűséggel részt vesznek az Operatív Tanácsa (OT) tagjai is, várhatóan formálisan is döntés születik arról, hogy az RMDSZ nyitott a PNL-PD-vel való koalíciós együttműködésre.
Hogy így lesz-e vagy sem, attól függ, hogy a PUR megerősíti-e, hogy kilép a PSD-vel kötött szövetségből. A döntést követően Markó Béla és az OT általa kijelölt tagjai vélhetően már megkezdik az első hivatalos kormányalakítási tárgyalásokat, de semmilyen konkrét időpont egyeztetésre még nem került sor.
Ugyanezen források szerint az RMDSZ-ben "helyzet-semleges a hangulat", "sem a pánik, sem az eufória jelei nem tapasztalhatók". Az RMDSZ vezetőségének meggyőződése, hogy azon D.A.-politikusoknak, akik ironizálva viszonyulnak az RMDSZ-szel való kormányzati együttműködéshez, nagy valószínűséggel nem lesz döntő szavuk a kormányalakítás kapcsán. (hírszerk.)ű
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak