A "nem" miatt nem fogadta Nagyszalonta a túrkevei küldöttséget
2004. december 15. 12:58, utolsó frissítés: 12:58
Nagyszalontán a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége miatt nem fogadták Túrkeve küldöttségét. A magyarországi város vezetősége értetlenséggel fogadta a döntést, és abban bíznak, hogy ezzel nem szűnik meg a két város 15 éves testvérkapcsolata.
A két város képviselői a hétvégén 11-ik alkalommal ünnepelte volna együtt a karácsonyt a szalontai Magyar Házban. Ebből az alkalomból Túrkevéről 50 fős delegációt vártak Szalontára, és a magyarországi település zeneiskolájának diákjai is felléptek volna. "Túrkeve város polgármestere a "nem" mellett agitált és nem szerettük volna azt, hogy a karácsonyi koncertünkön ez a polgármester most a szeretetről és testvériségről beszéljen Szalonta város részére" – érveltek a döntés mellett.
A rendezvény lemondását Nagyszalonta vezetősége azzal is indokolja, hogy a testvértelepülés diákjait nem szerették volna a népszavazás sikertelensége miatt felháborodott lakosok haragjának kitenni. ( duna tv híradó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak