Leáll jövőre a Solenza-gyártás
2004. december 16. 11:04, utolsó frissítés: 11:04A Dacia Pitesti csak 2005 márciusának végéig kívánja folytatni a Solenza modell gyártását, ami 2003 áprilisában kezdődött. Az autógyár ezt követően kizárólag az új típus, a Logan gyártására akarja összpontosítani erőforrásait -- jelentette be tegnap Francois Fourmont, a vállalat vezérigazgatója. Mint mondta, máris a vártnál jóval nagyobb megrendelést kaptak az idén szeptemberben piacra dobott Loganból, aminek eleget kell tenniük. Az igénylések száma nemrég meghaladta a 30 ezret, amiből több mint 19 ezernek már sikerült eleget tenni. (gardianul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak