Nem akar magyar prefektust a Kovászna megyei D.A.
2004. december 21. 11:54, utolsó frissítés: 11:54
Nem ért egyet a Kovászna megyei magyar prefektus kinevezésével a D.A. Szövetség helyi vezetősége. Ion Balan liberális és Gheorghe Baciu demokrata vezető a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: naponta tárgyalnak a központi vezetőséggel, fenntartásaikat jelezték Traian Băsescu államfőnek is.
"Nem is lenne szükség területi autonómiára, magyar prefektussal négy év alatt kiépíthető lenne különtörvény nélkül is" – vélekedtek a politikusok, hangsúlyozva, hogy a Székelyföld területi autonómiájával semmilyen körülmények között nem értenek egyet.
A prefektusi funkcióra mindkét pártnak vannak jelöltjei, neveket azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. A sajtótájékoztatón az is kiderült, nyitottak az RMDSZ-szel való helyi színtű tárgyalásra, a kormánynak alárendelt megyei intézmények vezetőit mindenképp lecserélik, de az Albert Álmos területei elnök által követelt 70%-os magyar vezetői arányt abszurdnak tartják. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak