2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mérleget vont a leköszönő Iliescu

2004. december 21. 14:29, utolsó frissítés: 14:29

Megvonta négyéves tevékenységének mérlegét Ion Iliescu leköszönő államfő tegnap, mandátuma utolsó napján. Újságírók előtt tartott közel fél órás beszédében többek között arról a próbálkozásáról beszélt, amit a nemzeti megbékélés érdekében tett, és ilyen szempontból előrelépésként értékelte Traian Băsescut, az új elnököt támogató bejelentését.


Ugyanakkor megígérte, hogy a továbbiakban sem lesz az állandó csatározások híve. Emlékeztetett rá, hogy az ő elnöksége idején lett az ország a NATO tagja és fejeződtek be az EU-csatlakozási tárgyalások, bár nyíltan elismerte, hogy Románia még nem készült fel az uniós tagságra – elsősorban a közigazgatást és az igazságszolgáltatást emelte ki.

A négy év negatívumai közül a kiemelt probléma ezúttal is a szegénység volt, (amely Iliescu beszédeinek állandó motívuma). A volt elnök fájlalta, hogy az átmeneti gazdaság nyújtotta eszközök nem tették lehetővé a szegénység felszámolását, és hogy az ellene való küzdelem még nagyon sok évig állandó feladata lesz a mindenkori elnöknek és a kormánynak.

"Én is ember vagyok, természetesen hibázom" – mondta a távozó elnök a mandátuma utolsó napjaiban elkövetett politikai hibák kapcsán. De azt is közölte, vállalja a felelősséget tettéért, amit ugyan a jó szándék vezérelt, de számos negatív következménye volt. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS