Băsescu a decentralizációról: tőle még az RMDSZ is tanulhatna
2004. december 22. 15:10, utolsó frissítés: 18:59
– Nem hiszem, hogy bármelyik párt nálamnál komolyabban gondolná az autonómia ügyét. Ahogy én gondolom, azt még a magyaroknak is kell magyaráznom – nyilatkozta újságírói kérdésre válaszolva kormányfő-jelölő sajtótájékoztatóján Băsescu elnök.
Az államfő szerint a jelenlegi helyi és megyei tanács-rendszer csupán formailag önálló, minden szolgáltatásért a központosított államnak "fizet". Băsescu pénzügyi, közigazgatási, rendészeti autonómiáról, hatáskörökről is beszélt, majd kifejtette: ő még az oktatás bizonyos kérdéseit is a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalná.
A sajtótájékoztatón elhangzottak visszacsengései annak, ami a tegnapi tárgyalásokon elhangzott – kommentált Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Szerinte üdvözlendő az új államelnök álláspontja, ugyanakkor felhívta a figyelmet: nem vehető egészen bizonyosra az, hogy a D.A. Szövetség ugyanúgy viszonyul majd a decentralizációhoz, mint Băsescu.
Takács elmondta: az RMDSZ és a D.A. Szövetség jelenleg dolgozzák ki a közös kormányprogramot, mely sajnos nem törvénytervezeteket, hanem célokat fogalmaz meg. „Azonban jó esély van arra, hogy előrelépjünk” – fogalmazott az ügyvezető elnök. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak