Az EMNT RMDSZ-együttműködést remél
2004. december 28. 13:42, utolsó frissítés: 14:49
Ülésezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állandó bizottsága hétfőn Kolozsváron, amelynek végeztével Tőkés László elnök, Szilágyi Zsolt és Fodor Imre alelnökök a választások után kialakult új helyzetet vették számba. Szerintük remény van az EMNT és az RMDSZ közötti együttműködésre.
"Az RMDSZ most zászlajára tűzte az autonómia kérdését, de félő, nehogy megint »megfeledkezzék« róla" – mondták. Az új kormánykoalícióban az RMDSZ a kisebbségi törvény kidolgozása kapcsán kiindulópontnak használhatja a parlamentben és a kormányban az EMNT által benyújtott autonómia-tervezetet – hangzott el az ülés utáni sajtótájékoztatón.
A testület arról is döntött, hogy január 29-én Marosvásárhelyen tartják az EMNT közgyűlését, amelyen a szervezet további terveiről határoznak. Az EMNT párbeszédet szeretne kezdeményezni minden olyan RMDSZ-platformmal, hazai és magyarországi párttal, amelytől támogatást remél az autonómia ügyének előrehaladásában. (emh/szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak