Az MVSZ nem lesz ott a mini-MÁÉRT-on?
2005. január 04. 12:08, utolsó frissítés: 12:08
A Magyarok Világszövetsége úgy határozott, hogy amennyiben a képviselője nem kap meghívást Szabadkán a mini MÁÉRT-nak nevezett találkozóra, akkor semmilyen képviselője nem vesz rajta részt, a nyugati régió képviselője sem – nyilatkozta a Magyar Rádiónak január 2-án Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Méltánytalannak tartják, hogy a legnagyobb civil szervezetet, a MÁÉRT alapító tagját, a kettős állampolgárság ügyében több törvénykezdeményezés kidolgozóját, az ügydöntő népszavazás kezdeményezőjét kihagyják, kikerülik a kettős állampolgárság ügyében szervezett megbeszéléskor – fogalmazott az MVSZ elnöke.
A MÁÉRT legutóbbi megbeszéléseire az MVSZ Nyugati régiójának képviselőjét hívták meg, a Szabadkán, január 6-7-én megrendezett mini-MÁÉRT-on is ő szerepel a meghívottak között. Az MVSZ-ben már akkor megszületett a döntés, amikor Kasza József nyilvánosságra hozta a találkozó tervét. (mro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak