Nyitott a "prefektus-ügyi tanácskozásra" a székelyföldi PD
2005. január 06. 17:50, utolsó frissítés: 17:50
Nyitottak vagyunk a párbeszédre az RMDSZ helyi vezetőivel – közölte Petre Strachinaru. A Kovászna megyei demokrata párt (PD) alelnöke szerint a prefektus ügyét helyi és nem bukaresti szinten kellett volna kezelni. „Mi már több ízben is jeleztük, hogy hajlandók vagyunk tárgyalni ez ügyben, de az első lépést nem nekünk kell megtennünk” – húzta alá.
A háromszéki demokrata és liberális vezetők kedden és szerdán Bukarestben megbeszélést folytattak a fővárosi pártvezetőkkel e téma kapcsán, de egyelőre még nincs konkrét válasz arról, hogy végül is melyik pártot fogja megilletni e tisztség. (mix fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak