Törvénytelen a Trianon-film vetítése?
2005. január 11. 10:02, utolsó frissítés: 10:02
Törvénytelennek minősítette hétfőn Koltay Gábor Trianon című dokumentumfilmjének romániai vetítéseit Mona Musca kulturális miniszter. A tárcavezető azzal indokolta ezt, hogy az említett alkotás nem szerepel a romániai filmjegyzékben. Egy tavalyi kormányrendelet értelmében csak olyan produkciókat lehet levetíteni a mozikban, amelyek rendelkeznek minősítő bizonyítvánnyal, érvelt a miniszter a kulturális minisztérium közleményében, amelyet hétfőn ismertetett a Rompres hírügynökség.
Mona Musca utasítására a román országos mozivállalat feljelentést tett az ügyben a belügyminisztériumnál, hogy vizsgálja ki, milyen körülmények között vetítették le Erdélyben a filmet.
A héten hat erdélyi városban mutatják be a magyar filmrendező Trianon című dokumentumfilmjét. A turnét az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete kezdeményezte. A közönség azt a változatot láthatja, amelyet Magyarországon csak az Uránia mozi tűzött műsorára. Az első négy városban hétfő estig lezajlottak a zsúfolt bemutatók, a szervezők szerint eddig háromezren nézték meg Koltay filmjét. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak