Albert Álmos: az MPSZ nem létezik
2005. január 11. 11:53, utolsó frissítés: 11:53
A háromszéki RMDSZ nem kíván a Székelyföld autonómiájáról párbeszédet folytatni a Magyar Polgári Szövetséggel. Albert Álmos területi elnök elmondta, számára az MPSZ nem létezik. Albert szerint a népszavazás már megtörtént november 28-án, amikor a magyar választópolgárok az RMDSZ-re szavaztak, és ezáltal támogatták az RMDSZ autonómiáról is szóló programját.
A Székelyföld autonómiájáról szóló referendum megrendezése kapcsán a háromszéki RMDSZ elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, egyetlen helyi önkormányzat sem fogadhat el a törvénytelen döntést. "Az RMDSZ azonban nem mondott le erről a célkitűzésről, az autonómia szerepel a szövetség programjában. Egy szakbizottság máris dolgozik a kérdés kapcsán, és mindenkivel konzultál, akinek életképes javaslata van. Többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőivel is tárgyalni fogunk” — mondta Albert Álmos.
A háromszéki MPSZ vezetősége párbeszédre hívta az RMDSZ-t a Székelyföld autonómiája kapcsán. Az MPSZ közölte, egy általuk rendelt közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a Székelyföld lakosságának 98%-a autonómiát akar. (uno.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak