Netre szorult A Hét – ellehetetlenítésről nyilatkozik a szerkesztőség
2005. január 13. 16:46, utolsó frissítés: 17:21
"A másfél éve új évfolyammal indult közéleti és művészeti kritikai lapunk, A Hét, nehéz helyzetbe került. 2004 júniusától hiába várjuk, hogy a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozó lap adminisztrációját az illetékesek rendezzék. A lapnak nincs kinevezett főszerkesztője, vezetője.
Ezért elnyert pályázati pénzeihez nem fér hozzá, új pályázatokat nem tud benyújtani, infrastruktúra és a minimális anyagi biztonság nélkül maradt: sorvadásra ítéltetett" – írja nyílt levelében a szerkesztőség nevében Parászka Boróka felelős szerkesztő.
"Mára csak az olvasók támogatása és figyelme, valamint a munkatársak elkötelezettsége tartja életben a lapot. Ha helyzetünk nem változik, jövő héten már csak interneten tudunk megjelenni. De a teljes anyagi és adminisztratív ellehetetlenítés ellenére is folytatjuk. Megjelenünk, mert meggyőződésünk: nélkülözhetetlen feladatot lát és láthat el a lap" – áll a helyzetjelentésben.
Kelemen Hunor képviselő – aki a lapnak 2004 márciusági hivatalosan főszerkesztője volt – szerint A Hét helyzetének néhány napon belül rendeződnie kell. A Ioan Onisei művelődési államtitkárral való egyeztetések mind Markó Béla szövetségi elnök, mint az ő részéről megtörténtek, így Parászka Boróka hivatalos kinevezése folyamatban van.
A tavalyi pénzek lehívását illetően Kelemen elmondta, a minisztériumban jelenleg átadási folyamat zajlik, ez alatt nem valószínűek az utalások, de ezt követően a hetilap megkaphatja a tavaly fel nem használt keretét. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak