Ideiglenesen kinevezik Parászkát, de tavalyi támogatást nem kaphat A Hét
2005. január 14. 13:12, utolsó frissítés: 13:31
Arról értesítette a művelődési minisztérium (MCC) Parászka Borókát, A Hét felelős szerkesztőjét, hogy január 18-án megtörténik a több mint fél éve húzódó főszerkesztői kinevezése – egyelőre csak ideiglenesen. A Hétnek gyakorlatilag a MCC a kiadója, de a lapnak tavaly márciustól nem volt hivatalos vezetője.
Tegnap a szerkesztőség nyílt levélben adta a sajtó tudtára, hogy a lap megjelenése anyagi gondok miatt teljesen ellehetetlenült.
Törvényes aláírási joggal rendelkező főszerkesztő hiányában december végéig nem vehették fel azt a 156 millió lejt (kb. 5400 dollárt), amellyel a MCC tavaly a lap egész évi megjelenését támogatta. Ezért valószínűleg a következő szám már csak interneten jelenhet meg, a ahet.ro címen.
Most a MCC osztályvezetője arról értesítette a szerkesztőséget – tudta meg lapunk az ideiglenes főszerkesztőtől –, hogy mivel a költségvetési pénzeket december 31-ig fel kellett volna venni, ennek az összegnek az átutalására nincs mód. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak