Újabb tanügyi szakszervezet perel
2005. január 19. 12:00, utolsó frissítés: 12:00
Az Országos Közoktatási Szakszervezet (FSLI) és a Spiru Haret után az Országos Nevelési Szövetség (FEN) is beperelte az Oktatási és Kutatási Minisztériumot, illetve a Pénzügyminisztériumot annak érdekében, hogy az elmaradt – azaz félreszámolt – pótlékokat haladéktalanul utalják ki a pedagógusoknak. Szakszervezeti források szerint ez az összeg személyenként többmillió lejre is rúghat, amennyiben az érintettek 2000-ig visszamenőleg kérték a vonatkozó összegek elszámolását.
Lucia Cojocaru, a Kolozs megyei közoktatási szakszervezet (SLIPC, a FSLI tagja) elnöke elmondta a Szabadságnak, mivel a végleges döntés még nem született meg, több hónapig is elhúzódhat a hercehurca, ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy a bukaresti székhelyű FEN is megtette a megfelelő lépéseket. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak