Megemelték a közalkalmazottak bérét
2005. január 24. 11:32, utolsó frissítés: 11:32
A kormány rendeletet fogadott el a szerződéses állami alkalmazottak bérének 18–25%-os emeléséről. Ebbe a foglalkoztatási kategóriába tartoznak a tanácsosi, előadói és szakértői állások az olyan közintézmények keretében, mint a legfelsőbb bíróság, az alkotmánybíróság, az elnöki hivatal, a parlament, a minisztériumok, a versenyhivatal, a számvevőszék, az Országos Audiovizuális Tanács, valamint a szociális munkások, könyvtárosok, edzők, muzeológusok, mérnökök, zenészek, főszerkesztők és előadóművészek.
Másik kategória, amely 25%-os béremelésben részesül, a magas rangú tisztségviselők (mintegy 800 személy): az államfő, a honatyák, a kormányfő, a miniszterek, az államtitkárok, az államtanácsosok és a prefektusok. Oana Marinescu kormányszóvivő elmondta, a több mint 510 ezer állami alkalmazottra vonatkozó béremelés átlagos éves szintje 12%. A szerződéses alkalmazottak és a köztisztviselők két szakaszban részesülnek a béremelésben: 45%-át január elsejétől, 55%-át pedig október elsejétől kapják meg. (uno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak