Júniusban Bukarestben ülésezik az Európai Néppárt
2005. január 24. 12:38, utolsó frissítés: 12:38Az EPP-ED frakció bürója június 1-2-án Bukarestben tartja ülését, ennek előkészítéséért érkezett Romániába múlt héten John Biesmans. A rendezvény házigazda-szerepét az RMDSZ és Kereszténydemokrata Parasztpárt tölti majd be. Az Európai Néppárt és az Európai Demokraták európai parlamenti frakciójának (EPP-ED) helyettes államtitkára január 19-én Bukarestben az RMDSZ és Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselőivel találkozott. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak