Vizsgálat indul Tiriacék vadászata miatt
2005. január 27. 13:29, utolsó frissítés: 13:29
Kritizálta pártja elnökét, Adrian Nãstasét a múlt hétvégi elhíresült bályoki (Bihar megye) vadászata miatt Victor Ponta, a Szociáldemokrata Ifjúság elnöke szerdán Kolozsváron megtartott sajtóértekezletén. Szerinte ez a kaland ártott pártja és vezetősége imázsának.
Utólag kiderült, hogy a neves külföldi és hazai mágnás-politikus meghívottakat mozgósító, tömeges mészárlásba torkollott vadászaton részt vett a házigazda Ion Tiriac bankár fia, Ion Alexandru Tiriac is, aki nem rendelkezik fegyverhasználati engedéllyel.
Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter elrendelte a bályoki vadászat körülményeinek kivizsgálását. Az intézkedés kiterjed a terület beruházásának, vadállománnyal való benépesítésének és kezelésének részleteire is. A Ion Tiriac által két évvel ezelőtt kétmillió euróért megszerzett és berendezett vadászközpont törvényességét is ki fogják deríteni.
A tulajdonos elégedettségét fejezte ki a sajtónak, amiért alkalma nyílik eloszlatni az ellene felmerült gyanút. Szerinte nagy lépés a demokrácia fejlesztésében, hogy a hatóságok saját kezdeményezésükből indítottak eljárást a valóság felfedésére. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak