Az erdélyi magyarok 9%-a költözne Magyarországra
2005. január 28. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
Az erdélyi magyarok 9%-a mérlegeli azt a lehetőséget, hogy az anyaországba költözik, és ott vállal munkát. Továbbá 2%-uk szeretne magyarországi felsőoktatási képzésben részt venni – derül ki abból a tavaly végzett kutatásból, aminek első eredményeit csütörtökön ismertették Budapesten.
A Magyar Tudományos Akadémia és a csíkszeredai KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások központjának munkatársai az erdélyi magyar lakosság jelenlegi helyzetének rögzítésére az Új Kézfogás Közalapítvány megbízásából végezték el 2004. január és július között tényfeltáró kutatásukat. Az 1200 fős mintán végzett szociológiai felmérés Székelyföld, Belső Erdély és Partium 879 településének több mint egymillió lakosát reprezentálja. Olyan falvakra, kis- és közepes városokra terjedt ki a kutatás, ahol a magyar lakosság aránya 20-100% közötti.
A felmérést a tervek szerint 4-6 év múlva megismétlik, ami először kínálhat esélyt az erdélyi magyarságra vonatkozó társadalmi változások tényleges megismerésére – mondta Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.
Az adatok azt jelzik, hogy a romániai magyarok ellentmondásosnak és negatívnak ítélik meg jelenlegi helyzetüket. A rendszerváltozás óta a többség véleménye szerint az ország nem került modernizációs pályára, s ez negatívan befolyásolja közérzetüket – összegezte a tapasztalatokat Gazsó Ferenc, egyetemi tanár, az MTA Politikai Tudományok Intézet munkatársa.
Az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt időszakban a megkérdezettek 57,6%-ának véleménye szerint romlott az ország gazdasági helyzete, 21,1%-uk nem tapasztalt változást, s csak 20,2% szerint történtek olyan változások, amelyek perspektívát jelenthetnek.
Az emberek életszínvonala 59% véleménye szerint romlott az elmúlt 15 évben, s csak a válaszadók 19%-a érzékelt pozitív változást ezen a téren. A személyes élethelyzet változásának megítélése 27,6%-ban volt pozitív, 35,1%-ban negatív, s 36,7%-ban változatlan volt. A megkérdezettek 43%-a egyértelműen pozitívan nyilatkozott az RMDSZ-ről. Összehasonlításként: Magyarországon a politikai pártok pozitív megítélése 14-16% között mozog - tette hozzá Gazsó Ferenc. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak