Károly herceg az autópálya és Verespatak miatt aggódik
2005. február 01. 14:24, utolsó frissítés: 14:24
A verespataki bányaprojekt és az észak-erdélyi autópálya környezeti kockázatai miatt aggódik a brit trónörökös. Erről az erdélyi szász települések épített örökségének megőrzését anyagilag is támogató Károly walesi herceg beszélt Traian Basescu államfőnek, aki tegnap a brit miniszterelnök vendégeként Londonban tartózkodott.
Basescu nyilatkozata szerint az észak-erdélyi autópálya megépítése nem prioritás az új román kormány számára, hiszen a nyugat-keleti közúti forgalomnak mindössze a 15%-át bonyolítaná le. Ezért sokkal fontosabb a 4-es páneurópai folyosó romániai szakaszának, a Dél-Erdélyen áthaladó Nagylak-Temesvár-Déva-Nagyszeben-Bukarest útvonalnak a kiépítése - mondta a román államfő, aki szerint a kormány újravizsgálja az észak-erdélyi autópálya tervének időszerűségét és azt, hogy milyen körülmények között ítélte oda az előző kormány az építési szerződést az amerikai Bechtel cégnek.
Ismert tény az is, hogy a Brassó-Nagyvárad autósztráda veszélyezteti az erdélyi szász épített örökséget – szögezte le Basescu, aki a verespataki bányaterv ügyében kifejtette: most készül a Világbank hatástanulmánya, amelynek következtetéseit Románia teljes mértékben figyelembe fogja venni. (mro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak